Visszhang


SZÁVAI Géza Székely Jeruzsálem (2. kiadás)

Egy felejthetetlen könyv Erdély lényegérõl, s mindarról, ami ebbõl következik

Immár néhány hónapja annak, hogy elolvastam Szávai Géza Székely Jeruzsálem címû könyvét, de az élmény azóta is eleven maradt. A most Budapesten élõ szerzõ erdélyi születésû, pontosabban a Székelyföldnek arról a részérõl származik, ahol különbözõ vallásfelekezetek tudtak gyökeret ereszteni és együttélni. (Csupán zárójelben jegyzem meg, hogy a Székelyföldön minden magyar történelmi egyház megtalálható, téves tehát az az általános közvélekedés, miszerint a székelyek mind katolikusok lennének. Ez a tévhit alighanem abból táplálkozik, hogy a csíksomlyói búcsún hatalmas tömegek vesznek részt.) Az erdélyi fejedelemség kora igen kedvezett a reformáció kibontakozásának, a különbözõ reformációs hullámok kiteljesedésének. Hívekre és követõkre találtak itt nemcsak a lutheri és kálvini hittételek (lásd az evangélikus lutheránus és a református egyház létrejöttét), hanem a vallási reform eszméinek továbbgondolása nyomán a szász származású Dávid Ferenc munkássága eredményeként Erdélyben egy új protestáns felekezet, az unitárius (más, régebbi és negatív megnevezéssel: antitrinitárius) is megszületett. Ennek legfõbb jelmondata: „Egy az isten". Ez olvasható minden unitárius templom homlokzatán, s azt fejezi ki, hogy nem fogadja el a szentháromság amúgy is misztikus, racionálisan fel nem fogható dogmáját. Az unitáriusok szerint tehát egy isten van. Ha ezt a tételt továbbgondoljuk — mint ahogyan Erdélyben elsõsorban Bethlen Gábor kancellárja, Péchi Simon következetesen végig is gondolta —, csak egy logikus következtetésre juthatunk: csak az Ószövetség istene az Isten. Ebbõl pedig az következik, hogy a zsidók hite az igazi hit. Mint ahogy az unitárius egyház fõleg a Székelyföldön lelt hívekre, úgy Péchi Simonnak is fõleg ott akadtak követõi, s így jött létre az ún. „székely szombatosok", vagy „székely zsidózók" közössége. Akik nyilvánvaló székely létükre a zsidó vallást kezdték követni. És: osztoztak a zsidók sorsában a 20. századi holokauszt idején. Ez a közösség szinte–szinte napjainkig fennmaradt, mégpedig fõleg Bözödújfaluban, a Küsmöd pataka mellett. Mígnem aztán a Ceausescu rendszer utolsó éveiben a falu helyén vízgyûjtõ tavat alakítottak ki. Így vált a falu „székely Jeruzsálemmé", a kifejezés minden konnotációjával együtt. A templom romja a toronnyal ma is kilátszik a víztükörbõl, a falu lakóit pedig a közeli kisvárosba, Erdõszentgyörgyre költöztették blokkokba. Nos, ez az a szellemtörténeti, történelmi helyzet, amelyet körüljárva, s amelynek ürügyén a táj szülötte, Szávai Géza, páratlanul gondolatgazdag esszéregényt alkotott. Vízesésszerûen zuhognak benne a gondolatok történelemrõl, (vallás)szabadságról, emberi sorsokról, lelkiismeretrõl s minden egyébrõl, ami egy érett és kiforrott prózaíróban eddigi élete során felhalmozódott. Röviden annyit mondhatok, hogy gondolkodó ember egyszerûen nem tudja letenni a könyvet, amíg végig nem olvassa. Jó hír, hogy a könyv Erdélyben, sõt Szatmárnémetiben (a Dacia könyvesboltban) is kapható, rossz hír viszont, hogy a mi zsebünkhöz mérten meglehetõsen drága. Az is igaz, hogy nagyon szép a kivitele, számtalan fekete–fehér és színes fénykép illusztrálja, amelyeket maga a szerzõ készített gyermekkorától kezdve napjainkig. Bírjuk a szerzõ ígéretét arra nézve, hogy találkozhatunk vele még ebben az esztendõben. Addig is az alábbiakban egy kis ízelítõt nyújtunk át a könyvbõl az olvasónak. V. I. (= Veres István, Szatmári Friss újság 2001. május 19, szombat)

<< Vissza