SZÁVAI Ilona (szerk.): A mese hídszerepe

A mese hídszerepe
Ünnepi Könyvhét 2017 – ÚJDONSÁG!
rendelhető 20% kedvezménnyel!

A mese világáról szól ez az összeállítás, amelynek majd minden írásában előfordul hivatkozás a „híd”-ra, mely nem csak (gyermeki?) álmaink és a valóság között tátongó szakadékokat képes áthidalni, hanem emberi világunk teljesség-elvű dimenziói felé vezet. „Száz szónak is… mese a vége” – fogalmazta meg e kötet egyik szerzője egy találkozó szervezése közben. A kötetről nyugodtan állíthatja a szerkesztő: mérföldkő. A mérföldkőnél a mesével foglalkozó, azt kutató, azzal gyógyító, azzal nevelő kortárs magyar szerzők találkoztak. Ez a könyv hidat épít a mesélő, a mesével nevelő-gyógyító szakemberek, a mese hídszerepét hirdető „szakmák” és a lehető legtágabban értelmezett közönség között. A Fordulópont című folyóirat az elmúlt két évtizedben fórumot teremtett a mesének elkötelezett szerzők számára, és folyamatosan közölt összeállításokat a munkáikból. Ez a könyv is ennek a törekvésnek az eredményeként jött létre.

A kötet szerzői között: Antalfai Márta, Bajzáth Mária, Boldizsár Ildikó, Both Gabi, Bumberák Maja, Gregus László, Juhász László, Kádár Annamária, Kerekes Valéria, Lentulay Edina, Török Gabriella, Tóth Kriszta, megismerhetjük a Kincskereső meseterápiás iskolát és a Metamorphosis meseterápiás képzést, betekintést nyerünk a mesepszichológia, mesepedagógia rejtelmeibe és különböző mesemondó csoportok munkájába.

A könyv megjelenését támogatta a Nemzeti Kulturális Alap

ISBN: 978-963-9957-40-4
Oldalszám: 120 oldal
Ára: 2625 Ft
Kötés: fûzött
Megrendelem

Előző Könyv
kategória
Következő Könyv