ZALKA Csenge Virág: Mesemondók márpedig vannak (2016)

Mesemondók márpedig vannak (2016)
KÖNYVHETI ÚJDONSÁG, 2016

A mesemondás – akárcsak más előadóművészeti ágak – nem csak passzió, de szakma is. A világ minden táján hivatásos mesemondók ezrei dolgoznak nap mint nap a legmeglepőbb helyeken, és a legtarkább módokon.
Ez a könyv - amely A nemzetközi mesemondás világa alcímet viseli -, nem csak mesemondóknak szól. Szól a közönségeknek is, akik egy-egy újságcikk vagy plakát láttán nem tudják eldönteni, mit várhatnak egy „mesemondó esttől.” Szól a rendezvényszervezőknek, szól a tanároknak és igazgatóknak, akik kitárják az osztálytermeik ajtaját (és akik nélkül sokkal nehezebb lenne a vándor mesemondók élete). És nem utolsó sorban szól a szülőknek, barátoknak és hozzátartozóknak is, akik a kulisszák mögött aggódnak, szurkolnak, és izgulnak, ahányszor egy újabb mesemondó indul el a nagyvilágba.
Zalka Csenge Virág tíz éve éli a hivatásos nemzetközi mesemondók életét. Előszavában így vall a kötet születéséről:
„Mesemondásról beszélni csak mesélve lehet – úgy mutatom be a mesemondó világot, ahogyan én ismerem. Az én utam ide vezetett; az én szemeimmel ilyen a nemzetközi mesemondás. Ha egy másik mesemondót kérdeznél, lehet, hogy nem állítaná mindennek az ellenkezőjét, de mindenképpen mást emelne ki, más ösvényeket rajzolna fel a térképre, más útravaló tanácsot adna. A mesemondás sokféle, és PONT ETTŐL JÓ.” A borító Helena Nelson-Reed „Hollow Hills” festményének felhasználásával készült.
Borítóterv: Kolumbán Hanna
A könyv megjelenését támogatta az NKA.




ISBN: 978-615-5500-17-6
Oldalszám: 248 oldal
Ára: 3675 Ft
Kötés: paper
Megrendelem

Előző Könyv
kategória
Következő Könyv