A PONT Kiadó

programja az 1999-es Frankfurti Könyvvásáron
 

M e g h í v ó

"Eljött a mellérendelés elvének korszaka" – ez a meggyőződés indította útjára a PONT Kiadó CONFLUX nevű programját. A KONFLIKTUS ellentéte – legalábbis a szellemi, kulturális vonatkozások rendszerében! – a KONFLUXUS (CONFLUX) lehetne, mely egymásmellettiséget, együtt-hangzást, korlátozatlan együttlétezést-együtthaladást jelent. A kiadó e nemzetközi programjában érdeklődésre számot tartó műveket ad közre több nyelven, közel azonos időben, azonos borítóval – és a "fogadó nyelvek" irodalmának egy-egy alkotója írja az utószót. A PONT Kiadó az 1999-es Frankfurti Könyvvásáron az 53 m2-es Székely Jeruzsálem fotókiállítással és a CONFLUX programmal szerepel. Korábban megjelent különböző nyelven kiadott könyveink mellett – mint például Polcz Alaine: Asszony a fronton című önéletírása a magyar mellett román és orosz nyelven, Kukorelly Endre: Memóriapart-ja román nyelven, Mészöly Miklós: Saulus-a román nyelven, Konrád György: Városalapító-ja orosz nyelven, Kohl Ferenc: Patt című regénye német és magyar nyelven – most kerül bemutatásra Mészöly Miklós: Az ember akit megölt című esszékötetének román nyelvű változata és Szávai Géza: Séta gramofonzenére c. regényének német nyelvű kiadása. A CONFLUX program keretében jelentetjük meg több nyelven Szávai Géza: Székely Jeruzsálem című könyvét is, melynek fotóanyagából készült a kiállítás. A könyv az erdélyi "lelki zsidók" sok évszázados történetét dolgozza fel. A történet vége: a lelki zsidók utolsó menedékét – a Székely Jeruzsálemnek nevezett Bözödújfalut – vízzel árasztották el a Ceausescu korszak végén. A "Székely Jeruzsálem", Szávai Géza könyvének képanyagából készült kiállítás: méltó megidézése annak a szellemi nyitottságnak, ami Erdélyben, a tolerancia földjén sok évszázadon át közösségeket és kultúrákat virágoztatott fel – és tartott meg egymás mellett. A frankfurti magyar jelenlét "Magyarország határok nélkül" jelszavának lényegét – is – méltón illusztráló kiállítás a 3.00-as, Központi Magyar Pavilon kiállításoknak fenntartott részén lesz található, szemben vele, a 60-as standon a PONT Kiadó szeretettel várja az érdeklődőket. A Frankfurti Könyvvásáron október 13-án 11.30 kor pódiumbeszélgetésen mutatjuk be a CONFLUX programunkat; ezt követően a Székely Jeruzsálem kiállítást Prof. Dr. Bernáth Árpád nyitja meg. Október 8-án 11 órakor a budapesti Goethe Intézet Eckermann Kávéházában (Andrássy út 24.) a kiállítás egy reprezentatív részletét és a programot sajtótájékoztatón mutatjuk be, amelyen részt vesz: Mészöly Miklós, Polcz Alaine, Kukorelly Endre, Kohl Ferenc, Szávai Géza. Szeretettel várjuk!

 

Unsere Buchneuigkeiten auf der Frankfurter Buchmesse

 
 

www.frankfurt.matav.hu

Tisztelettel köszöntünk az információs szupersztrádán mindenkit, aki kíváncsi az ezredvégi Gutenberg-galaxis egyik legfényesebb csillagára, az 1999. évi Frankfurti Könyvvásárra. Virtuális barangolásra invitáljuk mindazokat, akiket érdekel, milyen meglepetéseket tartogat irodalmának, könyvkiadóinak és kulturális örökségének bemutatkozására az idei Könyvvásár első közép-kelet-európai díszvendége, Magyarország. A Frankfurt99 Kht. megbízásából készített honlap alkotóit a reneszánsz Corvinák szépsége ihlette és az Internet adta határtalan kommunikációs lehetőség inspirálta arra, hogy olyan esztétikus és tartalmilag komplex szerkezetű elektronikus kiadvány szülessen, amely hazai és nemzetközi partnereink figyelmét felkelti a magyar könyvkiadás, irodalom és teljes kulturális örökségünk idei legkiemelkedőbb nemzetközi bemutatkozása iránt. Ennek megfelelően honlapunk, egyaránt tájékoztat a programiroda tevékenységéről, a Frankfurtban és Németország-szerte bemutatott magyar és magyar vonatkozású könyvekről, a hazai könyvpiacról, a kiadókról, a legprominensebb szerzőkről, valamint minden magyar vonatkozású kulturális rendezvényről, amely a Könyvvásárhoz kötődik. Olyan honlapot terveztünk, amelynek lapjain meglátogathatók a legjelentősebb hazai könyvkiadók és könyves adatbázisok, s a honlap eddig is sokat látogatott "Barangolás a magyar kultúra kincsestárában" című fejezetében bepillanthatunk egy sor kulturális intézményünkbe is, virtuális képtárakat, könyvtárakat nézhetünk meg, sőt eljuthatunk hangversenytermekbe is. Mindazoknak, akik személyesen vagy akár a távolból kísérik majd nyomon a magyar kultúra frankfurti bemutatkozását, a honlap gazdag kínálatából néhány fejezetre külön is fel kívánjuk hívni a figyelmét. Fontos célunk, hogy tájékoztatást nyújtsunk minden érdeklődőnek a Könyvvásár kapcsán rendezendő irodalmi és más magyar vonatkozású kulturális eseményekről. Ehhez nagy segítséget nyújt a Rendezvénynaptár, amelyben megtalálható a Könyvvásár részletes programja (pontos dátummal, időponttal és helyszínnel kiegészítve) és minden más, Frankfurton kívül tartandó magyar vonatkozású esemény rövid leírása. Csakúgy mint a Könyvvásáron, a honlapon is kiemelkedő szerephez jut az irodalom. Központi helyen szerepel az az adatbázis, amely magában foglalja a Könyvvásárra német, angol és francia műfordításban megjelenő magyar könyvek címét bibliografikus adatait és rövid leírását. Szintén adatbázisba került több, mint 200 magyar, a Könyvvásárra könyvet megjelentető kiadó is. Ez az adatbázis lehetőséget ad külföldi partnereinknek, hogy betekintsenek a kiadók profiljába, illetve, ahol ez lehetséges, ott közvetlenül rácsatlakozhassanak a kiadók saját honlapjára. A két adatbázis között átjárást biztosítottunk. Ennek a szerkezeti hálónak része továbbá számos magyar szerző német és angol nyelvű életrajza, bibliográfiája, valamint bemutatjuk és ¨linket¨ adunk a legkomplexebb, a Frankfurt99Kht. által támogatott magyar Könyvkereső-adatbázisra is. A Frankfurti Könyvvásár ún. Magyar Pavilonjában való tájékozódást elősegítendő háromdimenziós illusztrációkat láthatnak a Pavilon szerkezetéről. Az itt megrendezendő tematikus kiállítások mindegyikének is szenteltünk néhány oldalt, s a kiállítások szervezői rövid összefoglalást adnak a kiállítás koncepciójáról és anyagáról. Ezen túl helyet adtunk a különböző irodalmi, zenei programok, film-színházi- és táncbemutatók, képzőművészeti tárlatok bemutatkozásának is. A honlap fejlesztéséért felelős Világpolgár 2000 Tanácsadó Iroda (vilag@mail.matav.hu) és az ALtuSoft Informatikai Szaktanácsadó Kft.(info@altusoft.com) munkatársai legalább annyi örömet kívánnak a honlap olvasásához, mint amennyit készítése okozott számukra.