Rafael Balázs:
Megejtõ helyszíni tudósítások

Javarészt fiatalok. Mindenesetre majdnem mind fiatalabbak az antológiát kezdeményezõ-kérõ-szerkesztõ helybélinél. Magyarországiak és - ma hogyan is mondják? - határon kívüliek, túliak. De nem is ez a fontos. Hanem a különös kérdésre adott válasz: mi jelent, mit mond nekik Esztergom?

Onagy Zoltán, itt élõ és alkotó szerkesztõnk és szerzõnk hangsúlyozza: ez a korosztály akörül vagy inkább az után született, "...hogy a szeretett Vezér, Rákosi Mátyás javaslatot tett arra, hogy a várost csatolják Doroghoz, és nevezzék el Dózsafalvának... A Várheggyel, a Bazilikával kapcsolatban az a zseniális ötlete támadt, hogy jó lesz a gátba (már akkor készen a Bõs-Nagymaros erõmû elsõ tervei.)"

Onagy mûfaji meghatározása szerint "klasszikus" helyszíni tudósítások ezek az írások. Egyik harmaduk legalábbis; más részük irodalmi helyszíni, harmadik csoportjuk szerelmi helyszíni tudósítás, sõt olyan is akad, amely úgy helyszíni, hogy az idejutás hiányáról számol be. Onagy egyébként a legjobb hazai internetes mûvészeti portál, a www.terasz.hu irodalom szekciójának szerkesztõje (volt - a szerk). Az ötvenhat írás - jut eszembe: ez szám, sima szám, létszám, semmiféle utalás egy már-már túllihegett évszámra - tehát az ötvenhat írás egy része ott jelent meg, s keltett a világhálón böngészõkben s a teraszra is eljutókban, így a recenzensben is különös izgalmat. Úgy vagyunk mi ezzel, õs- (és mai) esztergomiak, hogy bármilyen összefüggésben is találkozunk városunk nevével, valahogyan különös remegéssel dobban meg a szívünk. Mi bizonyos sikertelen ötven és százötven és ezer évek miatt meglehetõsen frusztráltak vagyunk, néha kishitûek, néha bénák; õk, a tudósítók inkább szabadok, felszabadultak, kíváncsiak, érdeklõdõk.

Különös hangulatú kisesszék. Olyan ez, mintha megszokott fényképek helyett valami egészen másként készülteket látnánk ugyanarról a helyszínrõl. Ahogyan a kötet szép fotói is; a jó néhány archív képeslap mellett az írásokhoz hasonlóan meglepetést szereznek Szávai Ilona mai városképei.

Vannak, akik valóban "csak" helyszíni tudósításokban számolnak be a városról; õk általában a különös, hegy-víz kettõsséget figyelik. Párkány és Esztergom kettõsét, együtt az összekötõ Híddal. Van, aki a várostól várt reményeit sorolja írásában. A leginkább megejtõek azok az írások, amelyek az elsõ találkozás bennük kiváltott hatását elemzik. Senki nem esik a közhelyek csapdájába. Talán a legnagyobb értéke a kötetnek, hogy az ötvenhatfélén egymástól különbözõ írás egyike sem foglalkozik a történelmi sablonokkal.

Nehezen idéz a recenzens, mert akkor a többit sérti. De mégis, néhány alapgondolat:

"Esztergom, ahol lenézel a kõfalról és kilátsz az országból." (Kõrösi Zoltán) Nekünk egy életre szóló alapélmény, s valahogy mégsem bennünk fogalmazódott így meg.

Vagy: "Az ott már Magyarország, mondogatták a nagyok, a felnõttek a Duna bal partján állván a jegenyefák alatt. Látod, az Magyarország, mondtam én is a kisebbeknek; büszkeséggel töltött el, hogy a kisváros, szülõvárosom egy országgal határos." (Hajtman Béla). A kisebbségi lét mindenen felülemelkedni tudó büszkesége.

"Egyébként pedig még sosem jártam Esztergomban. Egy hét múlva majd, Pozsonyból jövet útba ejtem Esztergomot. Átsétálok a hídon... Erõsen remélem, lovagokat, tornyokat és lobogókat látok majd, az utcákon pedig szép nõket és erõs férfiakat."(György Attila) Így volt-e? Nem tudom. De Párkányból hozzánk átsétálni, hát, az valóban...

Jó ez a könyv. Értékes keresztmetszet, figyelmeztetõ látlelet-sorozat, különös és izgalmas vendégcsalogató. Köszönjük mindannyiuknak.