KAMARÁS István

KAMARÁS István
Kamarás István OJD (1941) az MTA doktora. Magyartanár és könyvtáros, majd szociológus diplomát szerzett, előbb az Országos Széchenyi Könyvtár Olvasáskutatási osztályát vezette, majd a Művelődéskutató Intézetben mint művészet- és vallásszociológus dogozott. Az Országos Közoktatási Intézetben kezdett el foglalkozni az ember-, erkölcs- és vallásismeret oktatásával, majd a pécsi, a veszprémi egyetemen tanított művelődés-, művészet- és vallásszociológiát, vallástudományt és embertant. Emberismeret és erkölcstan tankönyveket írt általános és középiskolásoknak, valamint egyetemi hallgatóknak. Kamarás István a veszprémi Pannon Egyetemen megalapította az Antropológia és Etika tanszéket, és megindította az ember- és erkölcsismeret szakos tanárok képzését. Tankönyvei és tudományos művei mellett írt még szociográfiákat, regényeket, meséket, utópiát és hangjátékokat. 1998-ban Csigamese kötete lett az év gyermekkönyve. Fél évszázada foglalkozik olvasáskutatással, elsősorban az irodalmi művek befogadásával.
Írói nevében szereplő OJD, vagyis az Ordo Joculatorum Dei (Isten Bohócainak Rendje) Ipiapi atya című művében szerepelt. Olvasói közül sokaknak megtetszett, és jelezték a szerzőnek, hogy szívesen belépnének, aki erre megalapította ezt a rendhagyó rendet, melynek tagjai között katolikus és evangélikus lelkészek, egy apáca és egy püspök mellett a „derű evangéliumával” azonosuló vallásos és nem vallásos irodalmár, irodalomtanár, könyvtáros, ökofilozófus és politológus is szerepel, határon innenről és határon túlról egyaránt.
A PONT Kiadónál megjelent kötetei: Olvasó a határon (2012), Kereső mese (2012), Olvasó-próba (2013)
Vissza a szerzőkhöz