Látogatók száma: 1 Ötvenhat író Esztergomról


Ádám Tamás:
Esztergom, a nõnemû madár




Czinki Ferenc:
Szép volt




Rafael Balázs:
Megejtõ helyszíni tudósítások

LAPOZZ BELE A KÖNYVBE!

Bánki Éva:


Ötvenhat író… Miért pont ötvenhat? - kérdezhetjük egy olyan kötetrõl, amelynek fedõlapján az "ötvenhat" kétszer is szerepel: hiszen talán valóban lehetnének akár kétszer ötvenhatan is. De a számoknál érdekesebb a hely (a téma), hiszen Esztergom nem akármilyen város. Ha az esztergomi "emlékeikrõl" valló írók nem is beszélnek hitrõl, hagyományról, azért a városnév mindig beszél helyettük - legyen szó akár egy randiról, az IQ 80 együttesrõl, vagy egy régi osztálykirándulásról.

Hiszen az Eztergom szó sok mindent jelent: hidat, a Bazilikát, a Dunát, Balassit, a Babits-féle Elõhegyet, egy pillantást a Felvidékre. Az antológiában kevés igazi "esztergomi" szólal meg. A szerzõk nagy része - velem együtt - a hetvenes években volt gyerek, a nyolcvanas években lett igazi "osztálykiránduló", "koncertjáró". Az írások többsége nem is Esztergomról szól - bár találunk a kötetben a városról is érdekes esszét (Onagy Zoltán) meg iskolai fogalmazásnak beillõ útibeszámolót is -, hanem a múlthoz való feszélyezett viszonyulásunkról.

Honnan is jön ez? Az én legeslegelsõ emlékem is utazáshoz kapcsolódik. Ötéves koromban Nagykanizsáról Gyõrbe utaztunk, a hosszú vonatúton (rettentõ unalmas út volt) anyám a hét napjait gyakoroltatta velem: hétfõ, kedd, szerda… Már mindegyiket szépen fel tudtam mondani, és közben a szüleim azt is a fejembe vésték, hogy aznap péntek van. Egyetlen kérdés maradt még csak: ha túléltük a hétfõt, ha már túl vagyunk a kedden, minek kell akkor az egészet újrakezdeni? De csak zötyögtünk, és közben én kisbirka módra szépen soroltam a hét napjait. Ám egyszer csak megálltunk egy állomáson, ahol a hangosbemondó azt ordította: Szombathely állomás…, Szombathely állomás… De hát nem Péntekhelyen kéne lennünk?! - kérdezgettem anyámat. És próbáltam mindenkit meggyõzni, hogy csak holnap szabadna Szombathelyre érnünk.

Szóval valahogy nem úgy van a térrel és az idõvel, (nem jól, nem úgy és nem ott vagyunk), ahogy a nagyok azt megtanították nekünk.

A személyes történet igen különös, már-már illegális módon kapcsolódik a mások által meghatározott idõhöz. Az irónia, amely átszínezi a kötet írásait, néha ábrándosan elégikus, mint a "szerelmi történetek" szerzõinél (Benedek Szabolcs, Kiss Ottó), vagy fanyar lesz, mint a borméreg (micsoda szó!), amelyet félreértésbõl az 1849-ben Bauer Ármin matematika-fizika tanár a saját pincéjében felhajt, és így lesz õ - a saját kérésére - a 604. számú hõsi halott. Az irónia néha felszabadító, mint Háy Jánosnál, akinek Esztergomában Descartes és Balassi együtt tanulmányozza a "módszert", vagy Németvárosi Attillánál, akinél Babits, a különös hírmondó "egy õsszel tigrisként, illatosan lesétál a hegyekbõl". És ha már Babitsról van szó, akkor tudnunk kell, hogy van egy idill és menedék problémájával foglalkozó szép esszé is a kötetben (Szilágyi Zsófia).

Nos, a történetek vagy csak a mi történeteink olyanok, hogy nem könnyû kapcsolódni hozzájuk. De nem minden szerzõ történetekhez kapcsolódik. A városnév (különösen a -gom végzõdés) szinte mindenkit lenyûgöz. És miért épp Eszter? - kérdezik legfõképpen a költõnõk. A szavak szívébe tett utazások feloldozást adnak a múltból, segítenek felépíteni egy egyszemélyes várost. De még ezek az "ártatlan" asszociációk sem mentesek a történelemtõl.. A bazilika persze tényleg "bazi" nagy hely (Kiss Judit Ágnes). A két világháború közötti fõpapok sírjára hajló kõangyalok az én képzeletemben hatalmas testû, Greta Garbó-s arcú "kõszépségek", akik a hottakkal "kõcsókban" forrnak össze. Mert tényleg "Eszter városa" ez - Eszteré a Kurtizánok tündöklése és bukásából.

Szóval Esztergom különös módon sokféle hely. Sokféleképpen szép, sokféleképpen bizarr vagy sokféleképpen nincs rendben vagy nincs készen. Ha végigpörgetjük a gazdagon illusztrált, remek írásokban bõvelkedõ, jól elgondolt és kitûnõen szerkesztett (ám nyomdatechnikailag sokkal többre érdemes) kötetet, akkor arcok, betûk és városrészletek sokaságát látjuk.

A képek közül a legszebb a legutolsó fotó. Egy régi ajtó egy szép vonalú kilinccsel. Mit is sugall ez a kép egy antológia végén? Most már vége a városnézésnek. Be lehet jönni, aztán ki lehet menni.