Látogatók száma: 1 Ötvenhat író Esztergomról


Bánki Éva:




Czinki Ferenc:
Szép volt




Rafael Balázs:
Megejtõ helyszíni tudósítások

LAPOZZ BELE A KÖNYVBE!

Ádám Tamás:
Esztergom, a nõnemû madár


Forgatom a könyvet, ízlelgetem. Támadnak a szúnyogok. Szólok Katának, csukja be azt a rohadt ablakot, ha már szúnyoghálóra sem telik. Olvasgatok, csapkodom szép húsos testem, ezek a dögök csak nem akarnak elfogyni. Mígnem aztán röpke negyedóra után nem érzem a csípéseket, ami annyit tesz: elfeledtette velem a kötet apróbb bajaimat, vagyis nem lehetnek rosszak az írások. Belemerülök a történetekbe.

Nem szeretem a tematikus válogatásokat, ami eddig kezembe került, majd’ mindegyiket erõszakoltnak, kimódoltnak éreztem. Ezért is tologattam egy hétig az íróasztalomon az ötvenhat író könyvét. Attól is tartottam, valami szépelgõ, dicshimnuszokat zengõ prózát találok. Ha elõbb átfutom a tartalomjegyzéket, a szerzõk nevét, nyilván eszembe sem jut ilyen badarság. De elöl kezdtem.

Le sem tettem az esztergomi antológiát, a jobb írásokat többször is elolvastam. Tetszett. Megsértõdtem. Mi az, hogy én nem vagyok benne? Miért nem kért fel a szerkesztõ úr tisztelettel?! Mert hát némi kötõdés akadna. Mondjuk Balassi (Balassagyarmaton születtem, éltem évtizedekig), unokatestvérem a ferencesekhez járt, ott él kiváló íróbarátom, személyesen látogattam meg jó néhány kocsmát, bár a Csendesben nem ittam, de mivel hiteles forrásokkal rendelkezem, odatalálnék. A fenébe is, mi kell még, hogy az embert elismerjék?!

Másik gondom a szerkesztõvel: a könnyebb ellenállást választotta, amikor betûrendbe rakta a szerzõket. Ebbõl nem lehet baj. Nem sértõdhetnek meg a szerzõk a sorrendiség miatt, rend honol. Jó tíz éve én is szerkesztettem egy abc-s antológiát. Soha többet. Bár nehezebb, de izgalmasabb a végeredmény, ha valami logika, gondolat köré építjük, gyúrjuk az anyagokat. Megvan a váz, az elképzelés, megérintik egymást a szomszédos anyagok, nagyobb a tartás.

Soha nem tudom, kell-e elõszó, s hogy elég-e a fülszöveg, s hogy a kettõ miként viszonyul egymáshoz. Eligazít vagy összezavar. Ezzel a bevezetõvel, amit Onagy Zoltán írt, nincs bajom. Százszorta rosszabb, ha valami hivatalosság firkant frázisokat a kötet elejére. Meglehet, nyomban becsukom a könyvet.

Elfogadom a félfás papírt is (tudom, milyen drága egy ív), mi több kifejezetten illik a kötet karakteréhez. Megtûröm a verzálos címeket, jó a tipográfia. Habár a felül futó szerzõk neveihez a tördelõ választhatott volna egyszerûbb betûtípust, elegánsabbat, olvashatóbbat. Háyt például Hárinak is olvashatnánk, ha nem ismernénk, és nem lenne alantabb normálisan olvasható. Apróságok.

De beszéljünk a lényegrõl.

Ötvenhat író Esztergomról. Azt írja Onagy szerkesztõ: "... egy olyan korosztály Esztergom-képét nyújtja a könyv, amely korosztály akörül, de inkább utána született, hogy a Szeretett Vezér, Rákosi Mátyás javaslatot tett arra, hogy a várost csatolják Doroghoz..." Igen, jelen van a könyvben Onagy korosztálya is, de inkább igaz, hogy az inkább utána születettek írásai alkotját a kötet gerincét. Ismert és kevésbé ismert szerzõk mûvei. Kukorellytõl Zalánig, Kozmától Petõczig, Grecsótól Karafiáthig. Becsületbõl mindenkit illenék felsorolni, de nincsen helyem. Igazi szerkesztõi bravúr ennyi kiváló írót összeszedni.

Igen jót tett a kötetnek, hogy a szerkesztõ (már megint a szerkesztõ) nem ragaszkodott görcsösen az Esztergomot direkten megjelenítõ írásokhoz. Laza a szövés, s ez jó. Némelyek a történelmi, leíró megközelítést választották (pl. Grendel Lajos), mások szellemes, személyes, sziporkával (pl. Karafiáth Orsolya) kápráztatták el a nyájas olvasót. Na meg a líra, az elsõ szerelem, a nagy sörözések (pl.: Adamkó Fanni). Aztán, érthetõen, sok helyütt feltûnik Babits Mihály, Tanner Aranka és Balassi Bálint. A címet Kiss Judit Ágnestõl kölcsönöztem. Hát nem gyönyörû?

Talán pár laposabb írás kimaradhatott volna, de végtére is ez még belefér. Leszámítva néhány panelt, s csacska Eszter meg gom, meg gomb, meg gomba szójátékot, igen nívós kötetet jelentetett meg a Pont Kiadó. Aki hozzájut, feltétlenül olvassa el! Sok írás rabul ejt, nem enged. Látjuk magunk elõtt a bazilikát, a kedves kis utcákat, a hidat, a kocsmákat. Rögzõdnek a mozdulatok, a gesztusok. Újra éljük régi szerelmeinket, miközben ellenállhatatlan vágyat érzünk, hogy elmenjünk a kisvárosba. Induljunk! Esztergomba. Vagy a könyvesboltba.