Látogatók száma: 1 TARJÁN Tamás: Esti Szindbád


Benedek Szabolcs:
Bezzeg a Tarján

Szávai Géza:
ESTI-esen szólva...


...nem semmi az ESTI fény - amelyet áramszünetes és holdfogyatkozásos idõkben néhány kitartó lámpagyújtogató próbál biztosítani az ESTI Kornélok és ESTI Szindbádok bolyongásaihoz, és e bolyongásokat kedvvel-szenvedéllyel követõ olvasói kalandozásokhoz.
Van itt némi képzavar, de feltehetõen nem zavar senkit, hisz csupán a zavarodottságomra esik - estében - némi ESTI-esnek remélt fény.


Mert arról volna szó, hogy mûvek mindig, minden korban születnek, olykor kimagaslóak, olykor laposabbak, de a primér irodalomnak a folytonosságát együttesen mindig biztosítják.

Ez a jó hír!

A rossz hír az, hogy a nagy mûveket nem lehet számon kérni, sem kinevezni, szóval a még nem létezõ nagy mûvekért vélhetõen keveset tehet bárki, aki maga nem képes azt létrehozni.

De a nagy mûvek természetéhez tartozik, hogy történelmi korokon átívelõen izgalmasak, olvashatóak, újraértelmezhetõek. Tehát minden korban adott a lehetõség az irodalom életét, az olvasók tájékozódását segíteni azzal, hogy e nagy mûveket a "folyamatos felfedezés állapotában" tartják - a kritikusok, az irodalomtörténészek, vagyis a primér alkotásokhoz képest szekundér mûfajok mûvelõi. Ez a lehetõség mindig helyzetben képes tartani a "szekundér mûfajt", a kritikát. Hogy aztán amikor szerencsés korszakban ontják a nagy írók (is) a nagy mûveket - akkor azokat a könyvek tengerében képes legyen beazonosítani, felfedezni A KRITIKA. A kritikusoknak tehát nincs, mert nem lehet mentségük.

A legrosszabb hír ugyanis az, hogy jelen pillanatban (tart ez a nyújtott pillanat egypár évtizede) az egyetemes magyar irodalomnak alig van kritikája. Pedig a kritikusoknak nincs, nem lehet mentségük. A legeslegrosszabb hír pedig az, hogy a magyar kritikusok a több országba szakadt magyar nemzeti közösségek irodalmának a legnagyobb mûveit sem voltak képesek egyik magyar irodalom "közfigyelmébõl" a másik magyar irodalom "közfigyelmébe" átemelni, egy tágabban érvényes magyar irodalmi "köz(össég) értõ figyelmét" felkeltve - magyar irodalom természetszerû koordinátáit sem tudják tudatilag kitölteni, hivatásukat betölteni. A saját korukban nem tájékozódtak/nak a kortárs kritikusok!

Ma már furcsa korszakban kell tévelyegnünk, ESTI sötétség vesz körül, és minden, önmaga lényegi definícióját kimerítõ, normális kritikai megnyilvánulás ESTI fényként ünnepelhetõ a kortárs magyar irodalomban.

Örülünk minden következetes és folyamatos kritikai tevékenységnek. Örülünk, ha egy magyar kritikus életében legalább annyi recenziót, kritikát merészel-méltóztat írni, mint ahány regényt, könyvet ír prózaíró, költõ kortársa. A kortárs magyar kritikus kritika-mintát celebrál valamelyik barátja könyvérõl. Aki kritika-mintát celebrál, az nem folyamatos kritikát mûvel, hanem kritikátlanul pózol. Nem végzi a munkáját. Egy sötét ESTI korszakban sunyítva - ezt megteheti.

Ebben a helyzetben a "nappali világ korszakaira" még - legalább hírbõl - emlékezõk normálisan próbálnak viselkedni.

Egy ilyen sötét ESTI korszakban kiadóknak, lapoknak kötelességük lehetõséget teremteni azoknak az elszántaknak, akik hajlandóak folyamatosan gyújtogatni némi eligazító ESTI fényeket.

Tarján Tamás ESTI SZINDBÁD-jának utolsó lapján ezt olvasom:

"A PONT Kiadónál három irodalmi tanulmánykötetem látott napvilágot a közelmúltban: Kengyelfutó (Úton kortárs magyar költõk mûvei között, 2001), Szabadiskola (Tanulmányok és bírálatok, 2002), Csendestárs (Tanulmányok, esszék, bírálatok, 2003). Baráti és kevésbé baráti hangok e három, külsejében is összehangolt kis gyûjteményt a szerzõ "évi rendes kötetének" aposztrofálták, illetve bizonyos értelemben "hármaskönyvként" fogták fel. Együtt mosolyogva csipkelõdõ bírálóimmal, most, hogy a PONT - megtisztelõ módon - ismét kötetpublikáláshoz segít, valóban az kezdett érdekelni: túlzottan is feszes munkatempóm (ezen a jövõben egyértelmûen változtatni kívánok) mely tanulmányok, esszék, kritikák elkészítését tette kötelességemmé egy esztendõ leforgása alatt?"

Ebben az ESTI sötétségben magam is gyújtanék egy szál gyufát, hogy a fényénél gyorsan emlékeztessem a "barátokat:"

Tarján Tamás évrõl évre magyar könyvek százait olvasva, értékelve olyan körképet teremt, amelyben felismerhetõ a kortárs magyar irodalom teljessége.

A kritikának ez a normális és természetszerû folyamatossága nem csupán minõségi, hanem mennyiségi kérdés is.

Pipettányi borból (pipettányi minta, annak "kritika-mintája"?!) nem ítélhetõ meg a palack vagy a hordó bor minõsége, bár még a színe sem...

A gyufa ellobbanván, kicsit még óbégatok, persze csak úgy magamban, nehogy meghallják a barátok.

Ez a sötét ESTI korszak, amelyben élni kényszerülünk, a magyar kritika (mint intézmény, mert egyedi mutatványok vannak, reményt is keltenek) felszámolta magát, méghozzá annyira, hogy a kritikát már a magyar író sem igényeli, csak a dicshimnuszt, s ha nem ezt kapja, akkor nyolc életen túl sem gyógyuló súlyos ESTI sértésként éli meg a recenziót, és ha a sötétség tart, ki tudja mire ragadtatja magát az ESTI-nek non-jótékony, poszt-traumás leple alatt a baráti társasága.

Egy másik gyufa lángjánál azt mondanám Tarján Tamásnak, hogy nem túl feszes a munkatempója, érdemes - ebben az ESTI korszakban: szükséges! - lenne azt még feszesebbé tenni!

Mivel itt most nem csak könyvet mutatunk be, hanem honlapot (www.tarjant.hu) is avatunk, örömmel láthatjuk, hogy néhány villantással fény vetül egy kritikusi életmû teljességére, a kötetekre, magára a személyiségre és még annyi mindenre... Egy INTERNETES bemutató közönségének furcsa lenne bizonygatnom, hogy az ilyen "villantások" mit jelenthetnek már most, hát még a sötét ESTI korszakokat remélhetõleg felváltó jövõben!